Wood Page Kft. 2009-ben kezdte meg működését az Erdért Zrt. Budakeszi Fatelepén.
Vevőbarát üzletpolitikánkkal összhangban a kiskereskedelmi partnereink körét folyamatosan bővítjük, míg a lakossági vásárlóink egyre szélesebb köre bíz meg bennünket különböző ritka termékek beszerzésével is. Vásárlóink és partnereink részére igény szerint szaktanácsot is adunk. A siker és a fejlődés mögött egy képzett kis asztalos csapat áll, akik a vevőknek és a partnereknek nyújtott teljes körű, rugalmas és pontos szolgáltatást helyezik előtérbe. Nagy hangsúlyt fektetünk a korszerű logisztikai működésre és a folyamatos, széleskörű tájékozódásra a mesterségen belül. Kereskedőként, társaságként, csapatként és egyénileg is arra törekszünk, hogy az asztalosokat, ácsokat, kivitelezőket, valamint a barkácsolni vágyókat elfogadható áron széleskörű és minőségi termékekkel lássuk el.
A célunk a különböző ipari szegmensekben már kiválóan működő, de a bútor-, a fa- és az építőiparban még egyáltalán nem jellemző közös termékbeszerzésen alapuló tartós együttműködések kiépítése. Egyre több partnerünk abból a célból csatlakozik hozzánk, hogy a közös termékbeszerzéssel különböző minőségi termékekhez jobb árakon tudjanak hozzájutni, mint versenytársaik. Ők már belátták, hogy az egyedüli nagy- vagy kiskereskedőkön keresztüli termék beszerzés esetén sem biztos, hogy olyan jó árakhoz tudnak jutni, mintha csatlakoznának egy olyan beszerzési csoporthoz, ahol nincsen a jó ár eléréséhez szükséges vásárlási értékhatár, nincsen meghatározott beszerzési mennyiség, nem kell 25 helyről terméket rendelni, nem kell utána járni, nem kell hosszú órákat a beszerzéssel eltölteni. Viszont mindent egy helyről jó áron, bármikor meg tud rendelni, be tud szerezni, valamint a szállítási költsége is jóval kevesebbe kerülhet, mint az üzemanyag, a gépjármű fenntartási és javítási költsége, amortizációja és a munkaerő bérköltsége. Tudjuk, hogy a tőkehiány és a gazdasági válság miatt igen nehéz készletet felhalmozni, raktározni, vagy akár vállalkozásunkat életben tartani.
Keressen fel Bennünket és Legyen Ön is Partnerünk.
Az együttműködési feltételekkel kapcsolatban hívja a 0630/599-9253 vagy 0630/526-0034 telefonszámot, vagy írjon a info@woodpage.net email címre.
Webáruházunkat abból a célból hoztuk létre, hogy minden érdeklődő, látogató és már meglévő vagy új partner, meg tudja ismerni és be tudja azonosítani a széles körű termékpalettánk valamennyi meglévő termékét, valamint folyamatos megrendeléseiket egyszerűsítsük, gyorsítsuk és a lehető legkényelmesebbé tegyük.